Horgászkaland 3

Írta: tuti

2009 május 03., vasárnap 12:22

Simakalács esete a csukákkal.

Ez a kis történet - minő meglepő - egy olyan horgászkalandról szól, amikor bebizonyosik, hogy alkoholos állapotban otthon kell maradni. Ez a kaland is igaz történet, az élet alakította valóság.

Valamikor a 80-as évek elején csukázni mentünk barátaimmal, mint a megrögzött pecások azt jól tudják, a csuka olyan megátalkodott halfajzat, amely annál jobban eszik, mennél hidegebb lesz. Na, kiültünk a vízpartra és azon elmélkedtünk, hogy milyen jó nekünk, igaz, hogy a víz be volt pillézve, de legalább nem volt szúnyog, a horgász ősi ellensége!! Bedobáltuk horgainkat, rajta az élő csalihallal. Aztán beszélgetéssel múlattuk az időt, mert szokás szerint az a fránya rablópofájú nem akart mindjárt az elején enni, ezt is ki kellett ülni, mint a többi fajtát. Egyik cimborámnál még könyv is volt, belemerült.

Kis idő múltán megérkezett két idősebb közismerten belevaló horgász, a kubik gödör velünk szemben lévő oldalán foglaltak helyet, amely úgy 30 méterre lehetett. Tehát egy dobásnyira. Köszöntünk illendően, mert ez faluhelyen akkoriban bizony még szokás volt! Mindketten a 60-on túl voltak már, mi 30 körül leledzettünk.

Az egyik hohó igen híres ember volt, ami nem vált ugyan előnyére, ugyanis mint azt a borvirágos orra is mutatta, igen igen szerette a piát, különösképpen pedig a bort. Bort?! Az 1-2 hetes forrásnak indult, éppen ezért nagyon is étvágygerjesztő murcit! Mikorra a többi kiforrott, ő akkorra bevert egy hordócskával, a pezsgő, forrongó, zavaros léből! Nemigen volt abban hiba, mert attól is be lehetett ám rúgni ugyanúgy, mintha már kristálytiszta abasári muskotályost ivott volna! Akkor meg minek tartogatta volna hordóban, mikor a gyomrában is kiforrhatott?! Ennyit a gasztronómiai élvezetekről, jöjjön a történet. A piát csak azért hoztam fel, mert ez az oka mindennek.

Ja, bocsi, annyival még tartozom neked nyájas olvasó, hogy Simakalács azért lett simakalács, mert koponyája bizony olyan tar volt, mint a mező aratás után. Ez is fontos ám történetünk láncszemében.

Nos, beceigeltek ők is. Ez annyit jelen ha valaki lenne itt aki a horgász szaknyelvet nem ismerné, hogy ők is bedobálták horgaikat és vártak a jószerencsére. Nem akart kapás lenni, barátunk olvasott, másikunk megpróbált tüzet rakni vizes víziakácból (nem sikerült), hogy kiengedjünk a fagyhalál küszöbén tartózkodó állapotból. A két öreg közül simakalács leguggolt a vízszélétől pár centire, úgy leste az úszóját mozdul-e már. Néha meg meg húzta a gelebében melengetett boros flaskát, társa már nem kért belőle, gondolhatta is a kedves hohó, legalább tovább elég lesz. A borközi állapotban leledző horgászunk tar fején a hidegtől védvén olyan - biztosan ismeritek - falun használatos hatalmas szőrme kucsma tartózkodott, amitől inkább melege szokott lenni az embernek még mínuszban is. Testét szintén az falun használatos hatalmas, nehéz paraszt kabát fedte, amiben soha nem lehetett fázni Fel volt készülve, na! El is felejtettük egymást, el voltunk foglalva saját tennivalónkkal.

Egyszer aztán én és barátaim arra kaptuk fel fejünket, hogy valami éktelen csobogás hallatszik az idős sporik horgász állásaiból!Atya világ, mekkora csukát foghattak ezek?! Odanézünk, hát a következő látvány fogadott bennünket: egy szép, de nehézkes és egyre jobban a vizet nagába szívó szőrme kucsma úszik a vízen, amelynek úgy látszott feltett szándéka volt, hogy meg sem áll a túlpartig. Ez semmi! Simakalács irányából pár pillanatig csak valami által vetett vízgyűrűk jöttek, majd mivel ember sokáig víz alatt nem bírhatja, előbukkant egy tar koponya! Hörögve, levegőért kapkodva, kapálódzva! A jéghideg vízben, pillanatok alatt átázott több tízkilóssá duzzadt kabátjában, aminek a látványától mi úgy ledöbbentünk, hogy nem tudtuk nevessünk, vagy megrémüljünk-e? A jó kis melegtől megvédő vastag bélelt kabát húzta vissza szegény kalácsunkat! A sima fejtető villogott, csurogván róla nem az izzadság, de a befagyni készülődő gyilkos víz! Ekkor társa, aki józan volt feleszmélt, elkapta simakalács kezét - az úgy kapaszkodott belé, mint hajdan Szadat a Maóba- és nagy nehezen kirántgatta.

Na, ezek után víztől kijózanodott horgászunk pacallá ázott ruhájával foglalotoskodott, a társa meg fogta egyik pecáját és kihorgászta az elmerülni készülődő nevezetes kucsmát! Nekünk még mindíg nem volt kedvünk röhögni, nagyonis komoly volt a helyzet. Hiszen mint aki gyermekkora óta Tisza mellett élőknek, nekünk is volt sajnos olyan látványba részünk, amikor fuldoklót húztak ki szemünk láttára. A két horgász hazaballagott, mi többször átbeszéltük a dolgot, aztán mint derült égből a villám megjelent simakalács és bedobta ismét pecáit. Kérdésünkre elmondta, hogy míg átöltözött anyósával csúnyán összevesztek, hogyhát meg is fürdik télvíz idején, most lehet szárigatni a sok jó téli gúnyát, ráadásul egy fia csukát sem vitt haza. Ezért döntött úgy a mi Lajos bátyánk (mert említsük meg már igazi becses nevét is), hogy azért is megmutatja. Mint elmondta, az iménti szerencsétlen helyzetnél elszundított kicsinyég, azért pottyant a jeges vízbe.

Én nem tudom ki mondta el a kalandot, de másnap már az egész falu erről beszélt. Lehet, hogy én voltam, lehet, hogy mindannyian?! Mindenesetre ezt a történetet is életem egyik horgász kalandjai közé sorolom, mert hiszen nem végződött tragédiával és utólag viccesnek is tűnhet. Simakalács bátyánk azóta már az örök horgász vizeken horgászik és nem tudom, ott van-é murci?

Ui: Látod kedves olvasó, ez is azon ritka pillanatok közé tartozik, amikor abszolute nem tudok visszaemlékezni, fogott-e vajjon egyikünk is egyetlen halat?! Hiszen itt nem az a lényeg, hanem a történet.

Hozzászólások

Hozzáadás

Keresés